A Gyulai Várszínház nyári összművészeti fesztiváljának évtizedekre visszanyúló kapcsolatai vannak a partiumi és az erdélyi magyar színházakkal. Két éve immáron ez még markánsabban jelenik meg az Erdélyi Hét nevezetű programban, ahol a romániai magyar nyelvű színházak előadásaiból lehet szemezgetni, egyúttal a műfaji sokszínűséget is fölmutatva.
A műfaji sokszínűség nyilván marketingszempont is a szervezők számára, hisz így a nézők szélesebb rétegét szólíthatják meg, de izgalmas is egymás mellett látni ezeket az előadásokat. Az első magyar musicaltől a klasszikus operettig, a kortárs drámától a költői szépségű Tamási Áronig, a talált szövegekből született előadásoktól a mérnöki pontossággal megírt színművekig. Hogy ez az elgondolás bevált, azt leginkább az estéről estére telt házas széksorok mutatják. Persze, egyrészt, gondolhatni, hogy könnyű Gyulán fesztivált csinálni, hisz forró mediterrán érzés ejti rabul az idelátogatót, a sétálóutca végén szinte látni a tengert… ami ugyan csak érzéki csalódás – ám ha nem is a tengert, de csábító fürdőt a hatalmas park közepén, igen. És hozzá középkori vár és tó, és romantikusan összeérő platánok. De másrészt éppen ezért nehéz fesztivált csinálni, hisz annyi minden látni-néznivalót rejt a város, hogy estére már jártányi ereje sem marad a gyulai vendégnek.
A Gyulai Várszínház titkainak egyike – a természeti adottságokon túl – a tematikus sokféleség. És most nemcsak az Erdélyi Hétről beszélek. Ha végigpörgetjük az évados műsorfüzetet, akkor a sok-sok szín benne nemcsak dekorációs elem, hanem számos kisebb fesztivált jelez a „nagy” fesztiválban. A közel két hónapon át tartó rendezvénysorozat idén Weöres Sándor Napokkal kezdődött, majd a XX. Körös-völgyi sokadalom árnyékában vers- és táncműsorok gazdagították a nyarat. Aztán az immáron XV. Shakespeare Fesztivál, ami nemzetközi kuriózum. Az Irodalmi Humorfesztivál a IX. évébe lépett – míg a Vár Blues Fesztivál a XIII.-ba. A kettő között Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál. (Halmos Béláról egyébként Gyulán nemcsak fesztivált, hanem utcát is elneveztek.) Aztán, míg eljutunk az Erdélyi Hétig, kis fesztiválszünet, de közben is különleges színházi előadások sorjáznak, olyan csemegékkel, mint a többszörösen díjazott újvidéki Borisz Davidovics síremléke, vagy a saját bemutató, Az öreg halász és a tenger, a különleges erejű színésszel, Bicskei Istvánnal (aki vajdasági származású, a nemzetközi hírű Jel Színház tagja volt, az utóbbi években pedig a debreceni Csokonai Színházban tündököl).
Visszatérve az Erdélyi Hétre, ennek valóban a műfaji sokszínűség a legfőbb érdeme. Igaz, a résztvevők többnyire csak egy-egy produkcióval mutatkozhatnak meg, és így nem mindig derül ki, milyen is az a színház valójában, ahonnan érkeztek, és az sem biztos, hogy mindig a legerősebb előadásuk van itt – de a színészeket mégis megismerni, és a gyulai közönség estéről estére örömmel fogadja a társulatokat.
Mint ahogy telt ház volt augusztus első estéjén is az első magyar musical, az Egy szerelem három éjszakáján, a nagyváradi Szigligeti Színház előadásán, melyet Novák Eszter rendezett, aki a társulat művészeti vezetője is már néhány éve. Pedig ez a zenés mű egyáltalán nem tartozik a könnyen fogyasztható termékek közé. A keletkezése idején, 1960-ban élő fájdalom volt a háborús veszteség, a fölidézett költő alakja, Radnóti Miklós a szerzőknek, Hubay Miklósnak, Ránki Györgynek, Vas Istvánnak jó barátja és kortársa volt.
Biztosan másképpen szólalt meg akkor ez a mű, mint ahogyan most, Novák Eszter fölkavaró rendezésében, mely leginkább a szépségtől való búcsúzásról szólt, a reménytelen, mégis fölemelő küzdelemről, hogy mentsük meg az életünk értékeit. A Gyulai Várszínház reneszánsz téglafalai közt is borzongató a játék – de ha hozzágondoljuk a nagyváradi színház Fellner-Helmer bársonyszékeit, páholyait – egész más felhangjai lesznek a búcsúnak. A különös, egyszerre szürreális és valóságos hangulatú előadásban élvezetes a nagyváradi színészek játéka. Júlia szerepében az egyre érettebben játszó Tasnádi-Sáhy Noémi, Bálintéban Sebestyén Hunor, Melitta emblematikus figuráját, aki a híres „Isten veled, Budapest, te édes!”-t énekli, az erdélyi színjátszás markánsan érzékeny színésznőjét, Fábián Enikőt láthatni. Remek a bájosan szélhámos Viktorként Kiss Csaba, ahogy az Kocsis Gyula, Dimény Levente, Hajdú Géza vagy Dr. Szegilongi Lajosként ifj. Kovács Levente.
Zenés játékban az Erdélyi Hét másik végpontja volt a Csíki Játékszín Mágnás Miskája Kányádi Szilárd rendezésében, melyet a közönség örömmel fogadott. Ennek a helyszíne a romantikus Tószínpad volt, és ez is valamiféle búcsúnak tűnt föl egy elmúlt kortól – persze, egészen másképp, mint az Egy szerelem három éjszakájában.
A harmadik klasszikusa az Erdélyi Hétnek, Hubay és Szirmai Albert mellett Tamási Áron volt a Tündöklő Jeromossal, ami igazán a mi korunk kérdéseire reflektál, az önjelölt álpolitikusokról, a manipulálható tömegekről, és a győzedelmeskedő igazságról. Tamási fantasztikus drámaíró, különleges érzékkel keveri a költészetet és a rideg valóságot, a reményt és kiúttalanságot. Nem könnyű játszani, hisz a színésznek – és a rendezői látomásnak, ezúttal a Török Viola-i látomásnak – egyszerre kell földhözragadt realistának és szárnyalóan elemeltnek lennie. Az erdélyi színjátszás „nagy öregjei” (remélem, nem veszik zokon a „leöregezést”) kiemelkednek az amúgy egységes színvonalú játékból is, mint az ördögi Jeromos szerepében Nagy István, Sáska Mihályként Győrffy András, vagy a Kántor szerepében Kárp György. Tamási Áron drámai játéka amúgy izgalmas koprodukció eredménye. A marosvásárhelyi Spectrum Színház, a Maros Művészegyüttes és a Kisvárdai Várszínház hozta közösen létre. Jót tesz az előadásnak a néptáncosok jelenléte – bár közben épp fölerősíti azt a veszélyt, hogy túlságosan artisztikus legyen az előadás. Török Viola azonban jól egyensúlyoz, s ebben jól segíti a Takács Tímea tervezte robusztus díszlet és az elvontság felé tartó, a karaktereket remekül fölmutató jelmezek.
Az Erdélyi Héten a friss kortárs irányzatok is megjelentek. Ezek egyike volt a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor társulat Migránsoookja. A gazdag oeuvre-rel rendelkező Matei Visniec aktuális drámáját a saját kutatásai, riportjai fölhasználásával írta.
Mellette kell megemlítenem a kolozsvári Homemade című előadást, melynek szövege a két dramaturg, Bíró Réka és Deák Katalin irányításával a próbák folyamatán állt össze. Erről a két előadásról egyébként már korábban írtunk az Art7-en, épp két éve, a kiváló székelyudvarhelyi dráMA kortárs drámafesztivál kapcsán.
Csábi Anna néhány éve színészként, majd rendezőként végzett Marosvásárhelyen, s a tavalyi évadban a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal és a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatával hozott létre közös produkciót Burundanga, avagy a maszk, a baszk meg a cucc különös címmel, melyhez az izgalmas kortárs katalán szerzőt, Jardi Galceránt találta meg, hogy elmondja, fölmutassa, mi izgatja őt és kortársait a világban. Galcerán hangütése különös, szürreális abszurdba hajló, a művei közül a legnépszerűbbek egyike a nálunk is sokat játszott Grönholm-módszer. Ebben a Burundanga… című fanyar vígjátékában is sok a váratlan fordulat, miközben remek humorba ágyazva mutatja meg, mit gondol ma egy fiatal az életről, a világról. Csábi Anna partnerei ebben a szórakoztató, kis terű játékban (Albert Alpár terve) remek négy pályakezdő és egy tapasztaltabb színész, mint Lőrincz Rita, Keresztes Ágnes, Csata Zsolt, Orbán Zsolt és Rappert-Vencz Gábor.
Hasonlóan a saját generációjáról beszél Botos Bálint a Liget című előadásában, melyet maga írt és rendezett a kolozsvári Váróterem Projekt számára. Ezt a társulatot közel tíz éve hozták létre frissen végzett színészhallgatók, azóta csatlakoztak hozzájuk zenészek, látványtervezők, rendezők, technikusok és így tovább, a repertoárjuk meg több tucatra nőtt. Különleges színházat csinálnak, előre megírt szövegű drámákat és maguk írtakat is játsszanak, mára kikerülhetetlenek az erdélyi független színházak mezőnyében. A Liget című előadásukhoz pedig azt a Botos Bálintot nyerték meg, aki a fiatal erdélyi rendezőgeneráció legígéretesebbjeinek egyike. A történet mintha egy fordított Az öreg hölgy látogatása lenne, a fiatal színésznő hazalátogat, és fölidéződnek a múlt emlékei. A játékmód, a tér (Cosmin Matei), a szürreális jelmezek (Gábor Zsófia), Bocsárdi Magor zenéje és a lebegő színészi játék (Csepei Zsolt, Imecs-Magdó Levente, Mostis Gergő, Pál Emőke, Sebők Mátyás, Sipos Júlia, Udvari-Kardos Tímea) álomszerűen izgalmas előadást eredményez. Megint egy olyan produkció – Tamási Árontól eljutva idáig – ahol finoman mosódik össze álom és valóság.
Gyermekelőadás is szerepelt az Erdélyi Hét kínálatában, mégpedig a Rengeteg Ábel és Kürtős Kata kalandjai című, mely a hagyományos székely bábjátékokat idézi föl az udvarhelyi társulat színészei által (Szűcs-Olcsváry Gellért, László Kata és Lukács Emőke), Aracs Eszter rendezésében.
A Gyulai Várszínház nyári ajánlatai közt több mint tíz éve vissza-visszatérő program a kortárs magyar drámák felolvasó-színháza. Idén ez is az Erdélyi Hét keretében valósult meg, mégpedig Székely Csaba Semmit se bánok című műve bemutatásával, Sebestyén Aba rendezésében, Cári Tibor zenéjével. A Semmit se bánok a bűn és bűnhődés alapproblémáját boncolgatja egy izgalmas, a közelmúlt eseményeit is felidéző történetben, remek szerepekkel – nem véletlen, hogy sorban tűzik műsorukra különféle színházak, az elmúlt időszakban például megvalósult a szatmárnémeti Harag György Színházban, a budapesti Rózsavölgyi Szalonban és a bukaresti Act Színházban is. Gyulán egyébként Sebestyén Aba mellett Szakács László és Kovács Kata Milla szólaltatta meg Székely Csaba szövegét.
